Koci sajnálja az ütközést, Dater szerintem még szombatig megkaphatja az eltiltását.
A mai edzés után a srácok még most mennek a kórházba ajándékokat osztogatni a gyerekeknek, ez minden évben jó móka, alig várom már a képeket a mikulássapkában vigyorgó McLeodról vagy Stastnyról.
nemtom na, szamomra uncsi a sok keles-fekves, gecisokat all a jatek, olykor 15 percig nemtortenik semmi csak yardrol yardra turjak a foldet. nemreg neztem a chargers cowboys meccset, hat felbaszott rendesen.
Az a legnagyobb feeling az egészből, elképesztő, hogy mit művel a sok őrült a Pepsiben, és minden meccsen teltház van, már a hangulat miatt is megéri néznem, és ott még nem szoktam annyit idegeskedni sem. Idénre ráadásul olyan újonc csapatunk lesz, mint hogyha az Avs Duchene mellé még Hedmant és Schennt is kihúzta volna az első körben, ezért is kimondottan érdekes szezon lesz, ott is most megy végbe egy komoly fiatalítás. :)
Ízelítőnek a tavalyi szezon promója, hogy mitől olyan kurva jó:
Azt hittem, csak sérülés miatt maradt fent Sauer, mert azt írtam is a Lavina-hétben, hogy többször ő védett. Érdekes, mert szerintem nem védett rosszul Cann, amelyik meccseket láttam, párszor ugyan kitömték emberesen, de abban a védelem is vastagon benne volt. Lehet csak egy kis önbizalom-növelésre van szüksége azok után. Meglátjuk mi lesz, remélem nem reked meg, de erről talán még korai beszélni...
Nem tiltják el Kocit, mert úgy tudom, hogy az eset utáni másnapon szokták meghozni a döntéseket, és tegnap nem volt semmi. Kár, így ha Svatos és/vagy Hejduk visszatérhet hétvégén, akkor bizonyára Mercier és/vagy Stoa fog kimaradni, pedig nézném még őket, ahogy fejlődnek ebben az ütemben, mint ahogyan a másik négy újoncunk is tette meccsről meccsre, és most már igazán magas szinten vannak mindannyian - szóval sérüljön meg még pár csatár. :P
Közben készen áll a rajtra a legnagyobb denveri fan favorite team is:
http://denversports.blog.hu/2009/12/17/mammoth_eloideny_elott
Ma éppen Denver-less night két hét után először, de holnap doubleheader: Lawson vezetheti a Nuggets-t + Mammoth preseason opener; aztán szombatról vasárnap hajnalban jönnek az Avs-hez a szutykos kabátos csövesek. Aztán vasárnap este Broncos-Nuggets doubleheader.
Valaki érti amúgy hogy Mike Keane-nek minek rendezünk ceremóniát? Hasznos kis játékos volt, de az összesen kb. 3 nálunk töltött szezonja alapján furcsa.
Prospect video, favourite sports bedise hockey. Az érdekesebbek: Stoa - horgászat, lol, mint sport. :) Barrie a 170 centijével kosarazik. O'Reilly-nak szép volt a fogsora, amúgy strandröplabda. Mercier meg football, és el is mondta, hogy mitől olyan nagyszerű és komoly. :)
Érdekes, nekem pont, hogy sokat nőtt a szememben, gyönyörű volt mindkét ütközése, és két embert is kiütött. Kaphatna pár meccs eltiltást nyugodtan, és akkor szombaton még ha vissza is térne Svatos és/vagy Hejduk, akkor is maradhatna a lineupban Stoa és/vagy Mercier, ami a lényeg lenne.
"Please, the guy's got one goal in six years. He couldn't play in the American League," Boudreau said. "I've faced David Koci an awful lot, he might be a nice guy, I have no idea. I'm glad he's making a living, but if this is any game, he gets on the ice for the first three minutes, he gets into his fight with the guy and then he sits at the end of the bench, so what good is he?
"It shows what we have to get rid of to have a good game. The guys that are sitting at the end of the bench and they come out and hit a guy for the sake of 'I've got to run around like an idiot or I'll never play again' — those are the guys we've got to get rid of."
Csak elképesztően szar volt.
Valamit változtani kéne már az összeállításon, Liles és Clark semmiképp se legyen együtt, ennél bármilyen összetétel csak jobb lehetne.
Remélem komolyabb lesz a kisbuzinak, eléggé sírtak miatta, de nekem nem tűnt olyan súlyosnak, úgy értem, el tudtam volna képzelni durvábbat is szívesen, de talán azt majd a rivális patkányainknak tartogatjuk. :)
Sajnos, elrontottuk Theo SO-ját, örültem volna neki, nem csak a fantasy miatt. Meg aztán nem adtak meg még egy szabályos gólt, szépen megmentették a Caps seggét, mindkétszer, amikor lendületben voltunk és felzárkózhattunk volna, akkor gyorsan odaálltak melléjük - hiába ez még mindig egy kibaszott Ovechkin-liga, nincs kétség, toronymagasan a legélvezhetetlenebb és undorítóbb majorliga.
Benne volt egy ilyen, hogy nem tudunk mindig meglepetéseket okozni, nincs ezzel semmi gond, elég balszerencsések voltunk ma. Az első harmadban kb két hibánk volt, amiből kaptunk két gólt, aztán egyre jobban kinyíltunk, és próbáltunk felzárkózni, amihez többször is nagyon közel álltunk, de a lefordulásokat inkább ők használták ki, ebben sincs meglepetés, papírforma, jók ezek a faszszopó buzik. Na, meg a Clark-Liles-ra párosra most már kb harmadik hete nem értem, hogy mi szükség van, külön-külön is a két legszarabban védekező hátvédeink, hát, még együtt. De ez valahogy Sacco-nak nem tűnik fel. Let's play Peltier!
Ott van. KOCI AZ ISTEN!!!!!!!!! Lemészárolta az overrated Greent, nem volt félmunka, aztán Erskine-t is összeverte. Ezért megérte eddig várni, és beszopni öt ilyen gólt.
LOL baszd meg, végig mi támadunk, erre a lefordulásokból lövik a szerencsés gólokat, amikor nálunk kimarad minden, és szabályos gólt nem adnak meg. Remélem lesz még mészárlás, mondjuk ovifaszszopó eddigi karrierjét megbosszulhatnánk, úgyis ritkán találkozunk vele, és itt a remek alkalom, hogy megfizessen mindenért. De Theo SO lehetne fantasy miatt. :)
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.